Pályázatok
GINOP pályázati tájékoztató
2021 | 04 | 01.
„A DataExpert Services Kft. külpiaci megjelenéseinek támogatása”
DataExpert Services Korlátolt Felelősségű Társaság 18,2 millió forint európai uniós vissza nem térítendő támogatást nyert a – GINOP-3.1.2-8-2-4-16 – „Az infokommunikációs ágazatban működő mikro-, kis- és középvállalkozások által előállított termékek és szolgáltatások piacosításának, nemzetközi piacokra való belépésének támogatása” című pályázati kiíráson a Széchenyi 2020 program keretében. A 18,2 millió forintos támogatás segítségével a vállalkozás szakmailag meghatározó külföldi kiállításokon, konferenciákon tudott megjelenni.
A GINOP-3.1.2-8-2-4-16-2017-00021 azonosítószámú projekt megvalósítására a DataExpert Services Kft. debreceni telephelyén került sor a Széchenyi 2020 program keretében.
Megvalósított tevékenységek:
- Szoftverlicenszek beszerzése
- Kiállításokon való megjelenés
- Külpiaci tevékenységért felelős munkatárs foglalkoztatása
- Piackutatási tanulmány elkészítése
- A kiállításokhoz kapcsolódó grafikai és nyomdai tevékenységek
- Kötelezően előírt nyilvánosság biztosítása
A projekt megvalósításával a DataExpert Services Kft. szakmailag meghatározó külföldi kiállításokon, konferenciákon tudott megjelenni. A külföldi megjelenés segítségével pozícióját kívánta erősíteni a piacon, népszerűsítette a DataExpert márkát. A megvalósítás során piackutatás elvégzésére is sor került.
A GINOP-3.1.2-8-2-4-16-2017-00021 azonosítószámú pályázat keretében, 18,2 millió forintos uniós támogatás mellett, 49,22 millió forint összköltségű fejlesztés valósult meg, 24,61 millió forint a konstrukció keretén belül igényelt kölcsön, és 6,41 millió forint saját forrás bevonásával. A projekt fizikai megvalósulása 2019. április 30-án zárult.
További információ kérhető:
DataExpert Services Kft. – 4026 Debrecen, Vendég u. 84. 1/7.
Email:
GINOP pályázati tájékoztató
Kedvezményezett neve: DataExpert Services Korlátolt Felelősségű Társaság
Projekt címe: Rugalmas, családbarát foglalkoztatási módszerek bevezetése a DataExpert Services Kft-nél
Szerződött támogatás összege: 14.288.000 Ft
Támogatás mértéke: 100%
A projekt tartalmának bemutatása:
A GINOP-5.3.2-16-2016-00277 azonosítószámú projekt megvalósítására a DataExpert Services Kft. debreceni telephelyén került sor a Széchenyi 2020 program keretében, az Európai Unió támogatásával. A projekt célja rugalmas foglalkoztatási formák bevezetése a vállalkozásnál.
A pályázat keretében megvalósított tevékenységek:
- Munkakörök átszervezéséhez, rugalmas foglalkoztatási forma bevezetéséhez kapcsolódó tanácsadás.
- Munkakörök átalakításához, rugalmas foglalkoztatási forma bevezetéséhez kapcsolódó vezetői képzés, egyéni és csoportos coaching, valamint műhelymunkák.
- Munkakörök átalakításához, rugalmas foglalkoztatási forma bevezetéséhez kapcsolódó munkavállalói képzés, valamint műhelymunkák.
- Munkahelyi mentor foglalkoztatása.
A fejlesztés által hatékonyabbá válik a munkaszervezés és a munkavégzés, ami által nő a versenyképesség, amely segít megőrizni a munkahelyeket és lehetőséget biztosít a további bővülésre. Továbbá javul a dolgozók közötti összhang és kommunikáció, és növekszik a munka és magánélet összhangja a teljes munkavállalói állomány tekintetében.
Tényleges befejezési dátum: 2018.07.23.
Projekt azonosítószám: GINOP-5.3.2-16-2016-00277
GINOP pályázati tájékoztató
Kedvezményezett neve: DataExpert Services Korlátolt Felelősségű Társaság
Projekt címe: Munkahelyi képzések a DataExpert Kft-nél
Szerződött támogatás összege: 16.926.946 Ft
Támogatás mértéke: 100%
A projekt befejezése: 2020.06.30
Projektazonosító | Engedélyezett képzés neve | Engedélyszám | Egyéb ismertető | Résztvevők száma | Óraszám |
GINOP-6.1.6-17-2018-00437 | Korszerű gyakorlat: hatékony vezetés | E-000129/2014/D002 | 1.csoport | 12 fő | 20 óra |
GINOP-6.1.6-17-2018-00437 | Korszerű gyakorlat: hatékony vezetés | E-000129/2014/D002 | 2.csoport | 8 fő | 20 óra |
GINOP-6.1.6-17-2018-00437 | Korszerű gyakorlat: munkatársak fejlesztése | E-000129/2014/D005 | 1.csoport | 8 fő | 20 óra |
GINOP-6.1.6-17-2018-00437 | Korszerű gyakorlat: munkatársak fejlesztése | E-000129/2014/D005 | 2.csoport | 11 fő | 20 óra |
GINOP-6.1.6-17-2018-00437 | Korszerű gyakorlat: munkatársak fejlesztése | E-000129/2014/D005 | 3.csoport | 13 fő | 20 óra |
GINOP-6.1.6-17-2018-00437 | Korszerű gyakorlat: munkatársak fejlesztése | E-000129/2014/D005 | 4.csoport | 13 fő | 20 óra |
GINOP-6.1.6-17-2018-00437 | Együttműködés fejleszés | E-000129/2014/D018 | 1.csoport | 10 fő | 20 óra |
GINOP-6.1.6-17-2018-00437 | Együttműködés fejleszés | E-000129/2014/D018 | 2.csoport | 10 fő | 20 óra |
GINOP-6.1.6-17-2018-00437 | Együttműködés fejleszés | E-000129/2014/D018 | 3.csoport | 12 fő | 20 óra |
GINOP-6.1.6-17-2018-00437 | Infokommunikációs ismeretszerzés (20 óra) | E-000129/2014/D164 | 1.csoport | 8 fő | 20 óra |
GINOP-6.1.6-17-2018-00437 | Infokommunikációs ismeretszerzés (20 óra) | E-000129/2014/D164 | 2.csoport | 8 fő | 20 óra |
GINOP-6.1.6-17-2018-00437 | Infokommunikációs ismeretszerzés (20 óra) | E-000129/2014/D164 | 3.csoport | 8 fő | 20 óra |
GINOP-6.1.6-17-2018-00437 | Infokommunikációs ismeretszerzés (20 óra) | E-000129/2014/D164 | 4.csoport | 6 fő | 20 óra |
GINOP-6.1.6-17-2018-00437 | Infokommunikációs ismeretszerzés (20 óra) | E-000129/2014/D164 | 5.csoport | 6 fő | 20 óra |
GINOP-6.1.6-17-2018-00437 | Infokommunikációs ismeretszerzés (20 óra) | E-000129/2014/D164 | 6.csoport | 6 fő | 20 óra |
GINOP-6.1.6-17-2018-00437 | IPAR 4.0 alapok | Belső képzés | 1.csoport | 11 fő | 20 óra |
GINOP-6.1.6-17-2018-00437 | Infokommunikációs ismeretszerzés (20 óra) | Belső képzés | 1.csoport | 5 fő | 20 óra |
További információ kérhető:
DataExpert Services Kft. – 4026 Debrecen, Vendég u. 84. 1/7.
Email: